2021 Tavasz…Harmadik hullám…Legyen már elég…

2021 Tavasz…Harmadik hullám…Legyen már elég…

Biztosan nem vagyunk egyedül az érzéssel, hogy 2021 Tavasza van és már a harmadik hullámon ülünk, és TELE A PÚPUNK ezzel az egész járvánnyal. Itt most nem csak a vadászattal kapcsolatban van elegünk, hanem úgy mindennel. Szerintem mindenki levonta a számára fontos következtetéseket (ha akarta és/vagy fogékony volt rá). Reméljük, hogy Ön és Családja jól van és nem érintette (nagyon) károsan ez a helyzet.

Mai állás szerint valószínűleg nem fog ez a nyavalya csak úgy eltűnni, próbáljunk meg vele valahogy együttélni. Nem is ezért fogtam ma billentyűzetet, hogy itt jó tanácsokat osszak. Eddig próbáltunk a közösségi felületeken így-vagy úgy komunikálni a követőinkkel, ügyfeleinkkel akik inkább már a barátaink, de igazából mit is mondjunk? Ajánljunk vadászatokat? Oké…Ajánlunk, hiszen van jó pár ország ahol lehet most is vadászni. Azonban mivel a ki és beutazási szabályok megint szigorodtak, kicsit úgy érezzük, hogy a levegőbe beszélünk.

Gondolkodtunk, hogy most akkor mi legyen?

Ne küldjünk ki semmit? De ez is botorság lenne, hiszen bíznak bennünk annyira, és megtisztelnek bennünket azzal, hogy ajánlatot kérnek akkor küldünk. Aztán amikor eljön a nap, amikor véglegesíteni kell, majd kitaláljuk mi legyen. A legtöbb partnerrel meg tudtunk állapodni (főleg a hazai és az európai partnerekkel), hogy előleget/foglalót nem szedünk be foglaláskor, hanem amikor már valószínűsíthető az utazás, de még akkor is úgy szólnak a megállapodások, hogy átrakható a vadászat másik dátumra, árváltoztatás nem alkalmazható ezeknél az átütemezett vadászatoknál, vagy vissza is utalják a befizetett előleget.

Szerencsére a biztosítók felvették a fordulatszámot és van már több olyan biztosítás ami COVID esetén is segít, akár kint ha ott betegszik meg valaki, akár akkor ha nem tud valaki elutazni. Mi eddig is javasoltuk ezeknek a biztosításoknak a megkötését de ezt most MINDENKÉPPEN ajánljuk, főleg ha repülővel kell utazni.

Ez lesz…..

Közben sikerült újabb vadászati programokat is összeállítani, amelyeket igyekszünk folyamatosan feltölteni az oldalunkra. Ausztrália már korábban is szerepelt az ajánlatunk között most a kinti partnerünk ismét készített nagyon kedvező ajánlatokat.

Spanyolország vadászat /Spain hunting

Dél-Afrikában már 5 farmmal van együttműködésünk, alaposan megválogatva kivel ” állunk össze”. Nagyon kedvező árú és emellett kiemelkedő színvonalú programokkal és farmokat tudunk ajánlani. Hamarosan ezek körét és ajánlatakat is frissítjük.

Dél-Afrika South Africa Dale
Dél-Afrika /South Africa

Horvátországban is egy kitűnő vadásztató lett a partnerünk, aki vaddisznó vadászatokat. Ne felejtsük el azt sem, hogy Spanyolországban a hegyi vadászatok mellett a nagy terítékű nagyvad vadászatok (Monteríák) is egyre népszerűbbek a hazai vadászok körében. A minap is egy napos vadászaton 96 vaddisznót (zömében kant) hoztak terítékre, 15 lőálláson, a 80% bírálandó kan volt.

ÚJDONSÁG még nálunk az is, hogy amennyiben szeretne, kártyával is tud már nálunk fizetni a SUMUP-nak köszönhetően, a megismertebb kártyákat fogadjuk el, megkönnyítve Önnek a fizetést.

Nézzék el nekünk ha nem naponta rakjuk fel az újdonságokat, mivel a turizmus jelenleg nem működik mi is kerestünk addig kiegészítő (pénzkereső) foglalatosságot. Nagyon nagy szenvedéllyel és hittel építettük fel a Tierra Caza Hunting márkát (ha lehet ilyen szót használni), egy kiváló csapattal dolgozunk, nem hagyjuk hogy ez a válság elsodorjön bennünket. Ahogy egy kedves spanyol barátunk mondta a minap: a nagy hurrikánban elfekszünk és megvárjuk míg alábbhagy hogy utána ismét felállhassunk.

Amennyiben úgy érzi Ön is kiváncsi mi van a tarsolyunkban, de még a honlapunkon nem friss az információ, kérjük írjon nekünk: [email protected] de elérhetőek vagyunk a nagyobb közösségi felületeken is: Tierra Caza Hunting néven.

Összegezve a fent leírtakat, jelezzük, hogy itt vagyunk, a háttérben dolgozunk, ha utazna, vagy tervezi, hogy 2021-ben utazna akkor keressen bennünket kötelezettségek nélkül!

Ausztrália/ Australia
Ausztrália

VIGYÁZZUNK EGYMÁSRA, hogy mihamarabb találkozhassunk!!

Vadászruhák

Vadászruhák

Beszéljünk a vadászruhákról! Amikor vadászatról van szó, akkor nagyon fontos segítőnk a ruha amit viselünk a vadászat alatt. Lehet ezen vitatkozni, hogy terepmintás vagy sem, melyik állat logója legyen rajta, egy biztos, a kényelmes, strapabíró ruhákat kedveljük. Mi magunk is többféle márkától használunk vadászruházatot. Ugye ketten vagyunk nők a Csapatban és óriási kihívás magunknak vadászruhát venni Magyarországon. Az esetek többségében osztrák kiállításon, orosz és amerikai kiállításokon és Spanyolországban szerezzük be ezeket a darabokat. Ez utóbbi országban széles választékban állnak rendelkezésünkre szebbnél szebb, és praktikus darabok.

A kedvenc spanyol márkánk: Pasión Morena . 100 %-ban spanyol márka, azaz a tervezéstől a varrásig minden hispán földön történik, az alapanyagok is ott készülnek. Náluk nem csak a funkcionális ruházatot tudjuk beszerezni, hanem a sportosan elegánsabbakat is, amelyeket előszeretettel viselünk a vadászati kiállításokon, üzleti tárgyalásokon, partnertalálkozókon. Természetesen nem csak női hanem férfi ruházat is vásárolható náluk.

Amire az utóbbi években ráerősítettek az a funkcionális ruházat, amelyeket elsősorban mi a hegyi vadászatok alatt viselünk. Nagyon jól vizsgázott ruhadarabok. Itt találhatóak a képek ezekről, nézegessék.

Vadászat Covid19 után is!

Vadászat Covid19 után is!

Március közepe nagyon régen volt. Nekem legalábbis úgy tűnik. Ez az átkozott vírus kiforgatta sarkaiból a Világot. Magam részéről elég volt a bezártságból, jelzem rengeteget tanultam a helyzetből és persze jó volt kicsit pihenni (de csak kicsit!!! mert az Online élet nem állt meg), de mostmár aztán E L É G !!!!

Nagyon hiányoznak a megszokott tavaszi hónapok: vendégek, vadászterületek, vadőrök, FIGURÁK akik nélkül mit sem ér egy- egy vadászat, idegeskedés, őzbak vadászatok, csoportok mozgatása, szervezése, bakok bírálata, számlázás, csomagolás, trófeakiküldés, sebzett bak meglett, juhúúú….NA ez mind hiányzik!

Lassan talán megnyílnak a határok és elkezdhetünk utazgatni, de most elsőre valószínűleg határokon belül maradunk. Csodaszép vadászterületek várják ma is a Vendégeket. Ámulok és bámulok, hogy még így is, hogy a külföldi vadászok elmaradnak, micsoda mutatós bakokat hoztak terítékre hazai vadászok. Szívből gratulálok a területeknek és az Elejtőknek is! Biztos vagyok benne, hogy emlékezetes vadászatok voltak, az egyik érdekes itt olvasható. Ha Ön is részt venne egy hasonlóan emlékezetes vadászaton, akkor ne habozzon megkeresni bennünket!

Nagyon várom, hogy visszatérjenek a vírusmentes hétköznapok, de addig is, ha van olyan vadászterület, akinek szüksége van egy kis segítségre, az keressen meg bennünket és beszéljünk!

Kívánom minden kedves Vadászbarátunknak, hogy tartsanak ki, ha dolgozhatnak, akkor örüljenek, mert most sokan , nagyon sokan vannak akik ezt nem tehetik.

És egy nagyon kedves barátom gondolataival zárnám, mindig megmosolyogtat….

“Miért járunk vadászni?…….. Hát, hogy ne legyünk otthon! ” – jelzem én É R T E M !!!! :)))))

Az idén tavasszal itthon maradunk!

Az idén tavasszal itthon maradunk!

Még néhány nap és elkezdődik az őzbak szezon. A jelenlegi járvány miatt már biztos, hogy a külföldi vadászok nem jönnek. Ha szerencsénk van az üzekedés idejére tudjuk már őket fogadni. Nyilván mi sem mehetünk külföldre, így ha a karantén szabályai majd engedik és megtehetjük, akkor belföldön indulunk vadászni.

Óriási tragédia ez sok-sok vadászterületnek, legfőképpen azoknak az alföldi társaságoknak, akiknek a bakvadászat jelenti a bevételek igencsak nagy százalékát.

Próbáljunk ebből egy picit “építkezni”, ha majd megtehetjük (mivel napról napra változik a helyzet…nem tudhatjuk), akkor menjünk itthon bakozni. Ha megszűnik is majd a karantén és lazítanak a szabályokon, a külföldiek sajnos nagy valószínűséggel akkor sem fogják megrohamozni hazánkat, hiszen a légitársaságoknak is időbe telik míg mindent visszaállítanak (ha visszaállítanak).

Kedves Vadásztársaságok! Keressetek bennünket vadászatszervezőket és jelezzétek mi az ami eladásra vár. Magam részéről ígérem, hogy a belföldi ügyfeleimet értesítem majd a szabad lehetőségekről. Segítsünk így is egymásnak.

Aztán amint újra utaznak az emberek és Hazánk ismét célország lesz, akkor pedig ezerrel tesszük majd tovább a dolgunkat, hogy méltó hírünket vigyék a Világban.

Kitartás és MARADJANAK OTTHON, hogy HAMAROSAN ÚJRA EGYÜTT VADÁSSZUNK!

Fer az ő kisvárdai bakjával! Köszönjük Zsolti és Tomi!
Mit tegyek a hátizsákba ha spanyol kecskére vadászok?

Mit tegyek a hátizsákba ha spanyol kecskére vadászok?

Valószínűleg sok új információt nem tudok adni a kedves magyar vadászoknak, hiszen sokuk közülük itthon vagy más európai vagy ázsiai hegyen már vadászott és nagyjából megvan nekik, hogy hova mit kell vinni. Azért mégis összeszedem itt egy posztban, mi általában mit javaslunk az általunk szervezett vadászatokhoz.

A spanyol hegyi vadászatok 2 időszakra oszthatók fel, az egyik a tavaszi idény, ez kb márciustól május első hetéig tart. Ilyenkor ha Gredos környékén vagy Beceite-Tortosa hegyei közt is vadászunk, a hazai időjárásunkhoz hasonló időjárásra kell számítani. Reggel 6-10 fok van de napközben akár 20 fok is lehet. Ilyenkor kora reggel indulunk el a hegyre, és általában10-ig, 11-ig vadászunk. Aztán délután, ebéd és siesta után indulunk el újra sötétedésig.

A másik időszak az őszi-téli, amikor is általában üzekedési időszakban vadászunk és akár egész nap is kint lehetünk a hegyen. Ez októbertől, januárig tart.

Mivel az időjárás errefelé is eléggé szeszélyes tud lenni és akár 5 percen is belül meg tud változni kint a hegyen, ezért elengedhetetlen a könnyű, hosszú esőkabát. Többször volt olyan, hogy nem számítottunk esőre egész nap, de kint a hegyen ahol cserkeltünk elkezdett ömleni az eső. Ezért az sem árt, ha van bent egy váltás póló, valamilyen pamut felső vagy pulóver és zokni!

Könnyű keresőtávcső mindenképpen legyen nálunk, és a távmérő is nagyon hasznos. Bicska/kés elengedhetetlen egy vadász hátizsákjából, csak hazafelé a repülőút előtt, kerüljön vissza vagy a bőröndbe, vagy a fegyvertokba. Javaslom-főleg az őszi, egésznapos vadászatokhoz- külső akkumulátor/töltő a telefonhoz. Nagyon praktikus termékek vannak már piacon, könnyűek, erősek, akár többször is lehet belőlük tölteni.

Iratainkkal kellett volna kezdenem, de a lényeg, hogy ne felejtsük el: személyi igazolvány/útlevél , EU-s fegyverútlevél, és ha a helyiek már a kezébe adták, akkor a helyi vadászati engedély (spanyolok általában nem adják, a kísérőnél kell lennie, utólag elkérhető).

A napszemüveg szerintem elengedhetetlen, télen-nyáron. Nem nemcsak azért mert egy szőke nő vagyok és jobban érzem magam ha abban fotóznak, hanem valóban segítségünkre lehet, egyrészt tavasszal elég korán már erősen süt a nap mind a 4 régióban ahol vadászunk. Másrészt ha ősszel fúj a szél, sokszor védi a szemünket is eközben. Havazásnál vagy egy nagy hóesés után a szemnek is pihentetőbb mint a vakító havat nézni. Itt említeném meg azonnal az arcra, szájra felkenhető naptejet. Sokszor előfordult, hogy paprikapiros orral köszöntöttük a másnapot, mert pirosra égett az orrunk (ez az őszi vadászatoknál nem szükséges, de tavasszal igen).

Ásványvizet mindig szoktunk magunkkal vinni a szállásról, a nagyobb hegyi meneteknél muszáj inni. Pont ezért bele kell férnie a hátizsákba az olajos magvaknak, egy-két energiaszeletnek és a csokoládénak is, hiszen szükséges lehet a cukor miatt.

PZS azaz papírzsepi, ezt nem magyaráznám….No comment (köszi SD)

Remélem nem hagytam ki semmit. Nyilván a hátizsák súlya sem mindegy hiszen, van, hogy kilométereken át kell, a hegyen vinnünk, aláizzadunk, nehéz, feltesszük, levesszük.

Ha ezeket a tanácsokat megfogadja, akkor mikor kint vagyunk és Ön vadászik, nem fog semmi sem hiányozni.

Eljönne velünk?

Szeretne egy személyre szabott ajánlatot?

Akkor kérje azt tőlünk itt:

WhatsApp chat